Szerző: Bodroghalmi László

Jó érzéssel tölt el minket, hogy az álomiskolánkban vagyunk elsősök és azt tanuljuk, ami érdekel! Nagyon jól érezzük magunkat az első naptól kezdve. Először zavarban voltunk a suliban a folyosón, az ebédlőben, viszont már teljesen feloldódtunk. Kicsit féltünk, hogy nem lesznek barátaink, nem lesz jó az osztályközösség vagy esetleg a szobatársainkkal nem fogunk kijönni. A gólyatábornak köszönhetően megismerkedtünk az osztálytársainkkal és talán már a barátságok is elkezdtek kialakulni. A diákok és a tanárok egyaránt kedvesek velünk és befogadóan viselkedtek már az elejétől fogva. A kollégiumi szecskáztatás által a felsőbb évesekkel is közelebb kerültünk egymáshoz. Senki sem nézett le minket amiatt, hogy újak vagyunk itt. Kollégistának lenni nagyszerű érzés! Eleinte kissé nehezen szoktuk meg az új életmódot. A kollégium lett az új otthonunk, és heti másfél napot vagyunk otthon a családunkkal, de viszonylag hamar belerázódtunk. Mára már szinte teljesen normális, hogy pénteken lesétálunk a suliba a csomagjainkkal és buszozunk délutánonként. Sok embert ismertünk meg, és ami eleinte furcsa volt, utána már megszokottá vált, hogy szinte minden második embernek köszönünk a folyosón. Összességében büszkék vagyunk arra, hogy ESZI-sek vagyunk!

Marosi Anna és Fónyi Petra 9.D

Bele sem gondolunk nap, mint nap hányszor. Persze mint mindig, most is fontos figyelembe vennünk az „Akinek nem inge, ne vegye magára” és a „Tisztelet a kivételnek” íratlan szabályokat. Lássuk, mivel szédítjük más, illetve saját elménket, az év minden napján.

Minden január elsején kezdődik (vagy december 31, kinek hogy tetszik). Ismerősek azok az újévi fogadalmak, melyeknek a betartása, valahol a hónap közepén elmaradt? Ha a másoknak tett ígéreteinket komolyan vesszük, akkor a magunknak szántakat miért nem? Kétlem, hogy képtelenek lennénk rá, csupán az első nehézségek során alábbhagy a lelkesedés, majd bűnbánóan legyintünk egyet, mondván majd jövőre. Végülis, csak az évszámot kell átjavítani a listán. Ezután előkaparjuk a karácsonyról megmaradt táblás csokikat. „Csak egy kockát eszek”- suttogjuk magunk elé, miközben már előre tudjuk, akciónkat, legalább 3 teljes sor bánni fogja a finomságból. Véget ér a szünet, kezdődik az iskola. Természetesen, a „majd szabadidőmben tanulok” kijelentés már rég értelmét vesztette.

Lányok, szerintem egyikőnk sem a #iwokeuplikethis hashtaggel a feje fölött kel fel már az első tanítási napon. Karikás szemek, amikhez néha még pár nem kívánt pattanás is társul meglepetésként. Ilyenkor sietnek segítségünkre jó öreg barátaink a sminkes készletből. Nyilván nem csak azt fedjük el, amit szükséges, hiszen ha már belekezdtünk, csináljuk rendesen. Nem baj, ha valójában nem is így nézünk ki. Nem tagadom, én is ezt csinálom. Már korán reggel hazudok magamnak, és mindenki másnak, akivel aznap találkozok. Snapchat fényképek a könyvkupacról, melyekből csak a fele került kinyitásra, és szorgalmasan megírt jegyzetek, amik még jól néztek ki a képen, de úgy sem tanuljuk meg. Ha lefotózom a sportcipőm, attól még nem mentem el futni, és nem lakok jól a hamburgerről készült fényképemmel, amiből egyébként kivettem a zöldségeket, mert nem szeretem. A filter még mindig csak a telefonon teszi szebbé a bőrt, és egyébként is fura lenne, ha mindenki kutyafülekkel járkálna. A sok effekt mellett, nincs is időnk felkészülni másnapra. Kamuzunk a festett hajjal, a szoláriummal, és a kora reggel belőtt hajjal. Elhitetjük, hogy így vagyunk természetesek. Mesterségesen tökéletesek.

Nem is olyan könnyű őszintének maradni egy hazug világban nem igaz? Miért tesszük ezt? Mert jobb így nekünk. Jobb a közérzetünk, és hirtelen, megszépít mindent, azt is, amit valójában felesleges. Legyünk őszinték, legfőképp magunkhoz. Szeressük, ami van, hiszen ha folyamatosan csak a javított verzióval találkozunk, elfelejtjük, hogy kik is vagyunk valójában. Az igazsággal, megtisztelek másokat, megtisztelem magamat. Tisztában kell lennünk a valósággal akkor is, ha filter nélkül kissé kiábrándító.

Legfőképpen akkor, ha már nem tudunk varázslatos lepel alá rejtőzni.

Dicsérdi Liza