Olaszország 2018

Olaszországi kirándulás

Szombat

Péntek este már izgatottan vártuk a másnapi kirándulást, ezért elhatároztuk, hogy egész éjszaka fent leszünk. Az éjjeli virrasztás után hajnalba leindultunk a iskolához, ahol bepakoltuk a csomagjainkat és már indultunk is. A buszon mindenki bealudt vagy esetleg zenét hallgatott vagy filmet nézett. Több helyen is megálltunk odafele, ami már egy kicsit zavaró volt. Délután négykor érkeztünk meg, majd ahogy felvittük a cuccainkat öltöztünk át a strandra és mentünk le fürdeni a partra. Este évfolyamtársainkkal beszélgettünk, majd korán elmentünk aludni, hogy másnapra kipihentek legyünk

Vasárnap

Első napunkon elutaztunk Jesoloba az Aqualandiába. A környezet nagyon szép volt, ötletes téma alapján építették fel a fürdőt. A belépő ár nagyon drága volt, ennek ellenére keveselltem a csúszdákat. Nem élveztem annyira ezt a napot, az itthoni csúszdákát sokkal jobban szeretem. Hat órát töltöttünk ott, majd csoport fényképészkedés után indultunk vissza. Este míg a lányok lementek a tengerre, én fent maradtam főzőcskézni, majd később jártuk a szobákat és mindenkihez beültünk pár percre beszélgetni. J

Hétfő

Másnap Velencébe utaztunk. Reggel már éreztem, hogy nem fog ez a program annyira tetszeni, de próbáltam pozitívan hozzáállni. A három órás út után végre megérkeztünk. A tömeg nagy volt, mindenki egymáson taposott és attól féltünk, hogy elhagyunk valamit. Beugrottunk ajándék boltba hűtőmágneseket meg hógömböt venni. Volt 3 óránk nézelődni, ebből másfelet végig üldögéltünk, mert nem tudtunk mit csinálni. Alig vártam már, hogy végre visszaérjünk. Ahogy megérkeztünk a lányok már mentek is le a partra, viszont en maradtam fent a gépész fiúkkal. (Nem nagyon vonzott, hogy folyamatosan tiszta homok vagyok és piszkos a hajam.) Este minden osztály lemehetett a partra késő este, csak a mienket nem engedték le. Ezért „lázadásból” egész este fent voltunk és hangoskodtunk. J

Kedd

Kedden volt a szabad program. Délelőtt lementünk a partra, majd ebédre chilisbabot ettünk. Délután 4 személyes bicikli-kocsival jártuk a várost 2 óráig. Elég vicces volt a forgalomba vezetni, úgy hogy nem volt jogosítványunk. Szerencsére éppen hazaértünk, majd mentünk pakolni másnapra.

Összegzésként szép volt, jó volt, de én örültem, hogy végre hazaérünk. Ez a kirándulás jó volt arra, hogy jobban összehúzta az évfolyamunkat és mindenki jóba lett mindenkivel.

Parrag Réka