A magyar kultúra (két) napja

Mennyit tudunk a magyar népszokásokról, történelemről, mennyire ismerjük a magyar nyelvet és ki, hogyan készíti otthon a gulyáslevest…

Néhány kérdés, ami „A magyar kultúra két napja” nevet viselő kollégiumi rendezvénysorozaton a középpontba került. Bőven volt program, amiből válogatni lehetett. Unatkozni nem igen maradt időnk, és gondolom senki sem bánta az ezzel elmaradt szilenciumot.

Az eseményt a kollégium zenekara nyitotta meg, majd ezután, akinek egy kis mozgáshoz támadt kedve, magyar táncházban vehetett részt Moizes Márton és segítői vezetésével. Amíg lent szólt a zene, az öt konyhában már javában főtt a gulyásleves és sültek a palacsinták. Bár ez már önmagában is egy jó csapatépítő programnak minősül, most mégis a helyzet úgy kívánta, hogy az elkészített étel még jobbra, még finomabbra és még kreatívabbra sikerüljön, mint máskor, ezért szükség volt a csapattagok teljes együttműködésére. Ezen népi ételek elkészítése nem tűnt túl nagy kihívásnak. Mégis, miközben terveztük a hozzávalókat szépen lassan kezdett megnyilvánulni az „Ahány ház, annyi szokás” mondás, kisebb vitákat kialakítva az ízesítés terén, aminek a végeredménye szerencsére nem örök harag lett. Tanultunk egymástól, és ha nem is mesterszakács, de legalább egy „kezdő konyhatündér” vált azokból is, akik egyébként nem sok időt töltenek a tűzhely mellett. Természetesen próbáltunk mindenki (főleg a zsűri) ízlésének eleget tenni, ami többé-kevésbé sikerült is. És ha mindenki első nem is lehetett, de a vacsorája két napra biztosítva volt, ami szerintem már önmagában is elég nagy siker egy kollégista életében.

A programok másnap délután folytatódtak. Az érdeklődők egy igazán érdekes és információkkal teli előadást hallgathattak meg a Szent Korona történetéről, és valódi jelentőségéről. Tudásunk bővítése után, újra csapatokba verődve, szellemi vetélkedő formájában szállhattunk harcba az újabb ajándékokért. Amellett, hogy a feladatok felmérték a magyar kultúrával kapcsolatos ismereteinket, mint mindig, most is szórakoztatóak voltak. Persze a végeredmény attól is függött, hogy merre fordult a szerencsekerék.

Sajnos az összes programon lehetetlen volt részt venni, de bármelyiket is választottuk biztosan jó hangulatban telt, és hozzájárult ahhoz, hogy egy kicsit másképpen, rendhagyó módon éljük meg a szürke hétköznapokat.

Dicsérdi Elizabet

Ray Bradbury: Fahrenheit 451

Szinte rajongásig imádom a 20. századi Brit irodalmat, így például az Orwell által írt ’84 máig meghatároz. Az 1984-ről azért nem született máig írásom, mert szerintem túl sokan írtak már róla és lehet, hogy nem is tudnám megformálni a regényhez fűződő gondolataimat.

Az általam most bemutatni kívánt könyv hangvételében és végkifejletében sokkal inkább hasonlít a Triffidek napjára, arról már írtam egy cikket, amit ITT elolvashattok.
Még mielőtt a könyvre térnék, szeretnék írni egy kicsit az íróról, Ray Bradbury-ről. A cikk írása közben utána olvastam az életének, és ő írta a Marsbéli Krónikák című könyvet, ami érdekes ezzel a könyvel kapcsolatban, hogy a magyar progresszív rock királyai, név szerint a Solaris együttes első lemeze ennek a kisregénynek a zenei víziója. Bármilyen könyv olvasásához háttérzeneként teljesen megfelel, mert a számok egy kivételével teljesen instrumentálisak, tehát nem tartalmaznak szöveget.
Ha netán belehallgatnátok akkor ITT találjátok.

Hányan vannak közülünk, akik elolvassák a kötelezőt? Rengetegen még kérkednek is azzal, hogy mennyire nem olvasnak, ami azzal egyenlő mintha valaki azzal kérkedne, hogy ő milyen buta. Bevallom, én sem szoktam elolvasni minden kötelezőt, tőlem a középkori romantika, klasszicizmus fényévekre van, talán jelenlegi tananyagunkból a realizmus van kicsit közelebb.

De gondoljunk csak bele, mi lesz, ha a világ alkalmazkodni fog a társadalom igényeihez?
Könyvünkben pontosan ez történt, az emberekből szépen lassan, kikopott az olvasás, a tudás iránti vágy. Ez az egész odáig fajult, hogy betiltották a könyveket és felváltották az olvasást a mindenféle sorozatok és különösebb értékeket mellőző filmek, tűzőrségek alakultak, amik nem a várost pusztító tüzeket próbálták eloltani, épp ellenkezőleg, ők szították azokat, minden olyan helyen ahol valaki könyvet rejtegetett. A tűzőrök élvezték a petróleum szétlocsolását, a füst illatát, szinte gyűlölték a könyveket. Voltak olyanok is, akik életüket kockáztatták egy-egy példány biblia megmentéséért, végül ők is hamuvá váltak.

A könyv főhőse is egy ilyen tűzőr, életében nem olvasott még könyvet, de egy nap találkozik egy lánnyal, aki miatt elhatározza, hogy utána jár, mitől félti úgy a kormány a polgárait.
A mű világ nagyon abszurd, az emberek azt hiszik, hogy okosak, hogy műveltek, pedig azokról a történelmi, vagy éppen irodalmi szereplőkről csak egy két szót tudnak, hiszen ennyit tanítottak meg nekik. Gondolkoztatok már azon, hogy mitől művelt valaki? Állítom, hogy nem a lexikális tudásától, hiába tudod Nemecsek Ernő szemszínét, ha az általa elkövetett, gyerekek szemében hőstett nem jelent neked semmit. Persze nagyon jó kérkedni Könyves Kálmán híres mondásával „De strigis vero quae non sunt, nulla questio fiat.” biztosan sok hasznát fogod venni, annak ellenére, hogy nem tudsz latinul.
A könyv által leírt valóságban az emberek észre sem veszik a beléjük áramló propagandát, a fiatalok nem találnak maguknak célt, az anyák nem nevelik a gyereküket, hanem intézetbe dugják. Az erkölcs számukra ismeretlen fogalom.

„451 Fahrenheit-fok – az a hőmérséklet, amelynél a könyvnyomó papír tüzet fog és elég. Ha vonalazott papírt tesznek eléd – másra írj.”- Juan Ramón Jiménez

Barna István